Morpheus

Bemutatkozás

Sziasztok!

Nem blogolok, mert nem szeretek magamról írni. Kritikákat sem írok, mert mire odajutnék, hogy lepötyögjem őket, elvesztem a kedvem.
Írok viszont minden mást. Regényt, novellát, szalvétacsücsökre benyomásokat, foszlányokat, amik egyszer majd összeállnak valami nagyobbá. Vagy nem. De ettől függetlenül még minden sort elteszek. Amit kitörlök egy kéziratból, azt is csak átmásolom egy külön doksiba, hátha jó lesz még.
Mivel említettem, hogy nagyon nem szeretek magamról írni, így most is csak a legszükségesebbekre korlátozom az információkat:

Tíz éve írok, de komolyabban mindössze két éve.
A Könyvmolyképző kiadó Íróiskolájában tanultam három kurzuson (Alapozó, Leírás, Párbeszéd). Ekkor kezdtem beleásni magam az írástechnika világába, és sokkal tudatosabban írok, mint előtte bármikor. Amiből következik, hogy tudatosabban olvasok is, így ennek végeredményeit lehet tőlem majd olvasni a blogon.
A kiadó szerzője lettem az idei Aranymosáson, e-bookban fog megjelenni az első regényem.
Leginkább urban-fantasyben alkotok, de van saját világos fantasym is, valamit érdekel a sci-fi is.
Tanulmányaimat tekintve, idén ősszel kezdek, informatikus könyvtáros szakon.
Az otthonomat két ugató szőnyegterminátorral osztom meg. 

1 megjegyzés: